Az antropológusok szerint a nyugati kultúrákban emberek 60%-nak az életében 2-3 hosszabb kapcsolata lesz. A holtomiglan-holtodiglan mítosz egy ideje megdőlni látszik. Manapság a sorozatos monogámia dívik, nem pedig az örök hűség egy emberhez. Egyszerre egy emberhez vagyunk a legtöbben hűségesek, de nem egy életen át. Régen pedig egy életen át kitartottak.
Mivel úgy néz ki ez egy darabig így marad, nézzük meg azt a három okot, ami miatt a legtöbben elválnak illetve szakítanak.
1. Az egyik vagy mind a két fél helytelenül viselkedik. A helytelen viselkedés mögött általában a hűtlenség áll.
A helytelen viselkedés, lehet megcsalás, alkoholizmus, vagy anyagi becsapás. Ez tönkreteszi a kapcsolat biztonságát, és ami ettől is borzasztóbb, hogy eltűnik a „mi” élménye és előjön az „én” és a „te” kifejezések. Ezek közül talán az hűtlenség az, ami leginkább fájó a szívnek. Főleg akkor, ha ez évekig az orrod előtt történt. És valljuk be, hogy megtörténik. Hiszen az emberek 80%-át érinti a megcsalás. Életünk végén- ha majd egyszer számot vetünk- vagy minket csaltak meg vagy mi voltunk hűtlenek. És ebben a nők és férfiak egyformák. Ma már nincs különbség a között, hogy ki csal többet. Egyformán csalnak a nők és férfiak. Ez lehet patológiás – ennek mély gyökerei vannak- és lehet érzelmi hiányra épülő. Sokszor arra használják a harmadik felet, hogy könnyebb legyen a szakítás. A szakmában ezt terápiás kapcsolatnak hívjuk. Ritkán lesz belőle valódi kapcsolat. Ha épp most csaltak meg vagy te vagy hűtlen, javaslom, hogy kérj segítséget, mert egy kapcsolatot még helyre lehet hozni! És ez legyen a legfontosabb mind a kettőtök számára!
2. A második leggyakoribb ok, ha a felek állandóan civakodnak, veszekednek és romboló módon kommunikálnak.
A marakodás akár évekig is eltarthat, sokszor úgy érzed, ha van rajtad sapka az a baj, ha nincs, az a baj. Folyamatosan gyengülsz és elveszíted az erődet. Az is lehet, hogy a párod mindent megtesz, hogy összetörjön téged és kiöli belőled az a hited, hogy van még remény. Amikor azt érezteti, hogy örülj, hogy vele lehetsz, mert nélküle egy nagy nulla vagy. Vagy, hogy gyerekkel a kutyának sem kellesz majd. Te igényeid nem fontosak. Azt érzed, hogy nem tisztelik azt, amire neked szükséged van. Úgy érzed már belefáradtál és csak arra vársz mikor fog a kibiztosított kézigránát felrobbanni. Ha férfi vagy, talán nehezebb kilépni, mert nehéz a gyermekeidet „elhagyni” mégis arra vágysz, hogy vége legyen...
Ilyen volt Bálint is, akinek van három csodálatos kislánya. A felesége nap, mint nap gyötörte. Bármit tett, talált benne kifogást. Ha kedves volt hozzá, azzal nyúzta, hogy biztos vaj van a füle mögött. Ha távolságot tartott, akkor ezért panaszkodott és ilyenkor esténként fájt a feje. És nem volt sex. Évekig. Bálint arról ábrándozott, hogy Éva egyszer csak talál magának egy másik alanyt. Csak az adott számára reményt, hogy egyszer jön valaki, aki majd megmenti őt. Jött is valaki. Csak, hogy 7 évet kellett rá várni. Bálint 7 évig arra várt, hogy hátha Éva kirúgja őt egy másik férfiért. Viszont az a 7 év a padlóra tette őt. Amikor találkoztunk úgy érezte egy senki. És eldöntötte, soha többé nem fog senkit sem szeretni. Ha a szerelem ilyen, ő köszöni, de nem kér belőle. Ma egy olyan férfivé vált, aki úgy érzi igazán megérdemli, hogy szeressék és szeressen. Ezt az érzést nem adták ingyen. Sok-sok hónap önismereti munka eredménye. Úgy döntött, hogy több lesz a szakítás által.
A tudatos elengedés mellett köteleződött el. És megérte!
3. A mai modern kultúránkban nagyon sokan, talán a legtöbben azért válnak el, mert egyszerűen más irányba fejlődnek. Azok az értékeke, amelyek eddig összekötötték őket átalakultak vagy megszűntek.
Azt is lehet mondani, hogy kiszerettek egymástól. Igazából azért, mert már nem egy cél vezeti őket. A legtöbben úgy gondoljuk, hogy ebben a konzum kultúrában csak úgy tudunk együtt maradni, ha együtt fejlődünk. Ha ez egyik fejlődik és a másiknak nem lesz célja a fejlődés, előbb vagy utóbb konfliktushoz vezet vagy társas magányhoz. Nem lesz miről beszélgetni, mert más lesz az érdeklődés, más lesz az alapvető mozgatórugójuk. Azok az emberek, aki arra kötelezték el magukat, hogy folyamatosan jobb emberekké válnak, nehezen élik meg, hogy egy olyan ember a társuk, aki ezzel nem tud mit kezdeni. Vagy épp más lesz a fontos neki.
Ilyen volt Anita is, aki eltökélte, hogy egyre jobb és jobb ember lesz. A változásban hitt, a felelősségvállalás volt a mozgatórugója. Jógázott és rendszeresen meditált. Párja, Géza pedig a munkájának élt. Abban hitt, hogy neki nem kell változnia, ő úgy jó, ahogyan van. Ezért egyre csak azon kapták magukat, hogy nincs miről beszélgetni esténként. Anitát nem mozgatatt Géza munkahelyi sikere és Gézát sem érdekelte, hogy épp milyen tanítást olvasott Anita aznap este. Így elkezdtek eltávolodni egymástól és a végén szinte társas magányban éltek.
Bármely okból ér véget egy kapcsolat, az biztos, hogy nagyon fájdalmas lesz. A szakítás érzelmileg az egyik legnehezebb időszak minden ember életében. Nagyon természetes, ha fáj. És talán örüljünk is neki, hiszen ebből a fájdalomból valami új születhet. Hiszen a szerelemben leginkább újra sebződünk és ott törünk el, ahol már egyébként is gyengék voltunk. Ezt a törést használhatod arra, hogy többé válj általa, de el is veszhetsz ebben a tapasztalatban. Nem mindegy a válásod után hogyan éled majd az életed. Úgy, mint egy hamvaiból feltámadt főnixmadár vagy, mint egy szárnytörött madárka. Ez a te döntésed. Én arra biztatlak, hogy legyél több általa. Legyél bátor és nézz szembe a szakítással. Tudatos elengedéssel, te is több lehetsz!
2017-09-25 | Önismeret